Apró szösszenetek #1

Sziasztok!

Mint a címből is látszik, ezúttal nem egy kritikát hoztam, hanem egy általam írt kis versecskét vagy nem is tudom minek hívjam. Mielőtt még túlságosan eldumálnám az elejét inkább belekezdek a legépelésbe. Jó szórakozást!
Izzé kicsit depis de azért remélem tetszik.
xx Dodii.

Sír
Ült a lány a híd peremén.
Csak nézett a messzeségbe, mint annak idején.
Régen ketten ültek ott,
Nézték a víz sodrását, s a habot.
Ma már egyedül maradt.
Ő és a szüntelen mardosó bánat.
Boldogok voltak felhőtlenül,
Ha probléma akadt, a harag hamar elült.
Maradt a helyén béke és szeretet,
Mivel most más lányt etet.
Már-már elviselhetetlen,
Túlélni szinte lehetetlen.

Ült a lány a híd peremén.
Hajába belekapott a szél.
Könnyei csak folytak szeplős arcán,
És már pirosra is marták.
Elrúgta magát és sikoltott,
Fejében egy pillanat alatt minden lezajlott.
Csak szorongatta a tőle kapott láncot,
S szüntelenül az utolsó csókra gondolt.
Az életvidám lányból lett lelkileg roncs,
Az a kegyetlen szó egy életet elrontott.

Végigpörgött előtte az élete,
A boldog pillanatokat újra átélte.
Hirtelen a jeges vizet érezte
Így hát véget ért az élete.
Csak a kő alatt hagyott levele maradt,
Mi szerettei markába ragadt.
Sírja kedvenc helyén domborul,
Szerelme minden egyes nap ráborul.
Halálhíre az egész várost megrázta,
De volt egy, ki egyetlen szavát mélységesen megbánta.
Másnap őt is holtan találták.
Könnyeit a szelek jégcsappá formálták.
A csendes kis helyen két sír domborult,
Szeretteikkel együtt az ég is beborult.

Hónapokkal később is emésztette őket,
Bár az idő már rég elfeledte kettőjüket.
Csak két virág formájában élnek tovább,
Hamvaikból kinőtt gyönyörű szép rózsa,
Mely emléküket hordozza éveken át.
A két virág egymásba fonódva elhervad,
A két fiatal emléke homályos marad.